Nyolcadik Mese: Olyan országban...

OLYAN ORSZÁGBAN

Olyan országban szeretnék élni, ahol odafigyelünk egymásra, ahol a buszsofőr ha meglátja, hogy felszállnék a járatára, a fékre lép nem a gázra amikor azután megállt úgy engedi le a rámpát, mosolyogva szelíden,szépen, lassan, csendesen, hogy utasainak szíve, ne álljon meg, de iziben.

Olyan országban szeretnék élni, ahol végre mindenki megérti, sőt, amennyire lehet, át is érzi, hogy valójában sosincs egyedül,bármilyen vitába is kerül. S, hogy ha kellőképpen józan, s önmagával jóban van, az érveléstől nem kell félnie,még kevésbé rettegnie. hiszen mindenki tudja már, hogy megszeghetetlen szabály, de nem is érdemes megszegni, mert az életet könnyebbé teszi, hogyha az érvek nem éles kések, és a vita, nem egy szimpla, ok nélküli, buta hiba,sem nem végzetes gyengeség, vagy fölös időveszteség. Nem is véres pankráció, melyben nincs semmi ráció, még kevésbé óriás kudarc, vagy épp parttalan ketrecharc, melyben hogyha azt akarod, ha igazán az a célod, hogy tudomást vegyenek rólad,és meghallják a hangodat, oda kell tenned magadat, mert meghal 'ki alul marad.

Olyan országban szeretnék élni, ahol, túl mindezeken, az is evidencia,hogy egy konstruktív vita, sohasem átláthatatlan zűrzavar,melyben aki "győzni"akar, az egyetlen választása,az ellenfél leuralása, mert ez a "győztes"valóban szilárdan, már- már megingathatatlan meggyőződéssel hiszi, hogy egy valamit nem hagyhat ki, hiszen "neki van igaza", s ezt "muszáj" megmutatnia, mert "mindenkinek tudnia "kell", annak is 'kit nem érdekel ,

Így aztán, csakis azért, hogy "vitathatatlan" fölényét biztosan mindenki lássa, úgy dönt, hogy a legjobb lesz, ha "saját kezűleg" "tépi szét", "komolytalan" ellenfelét, s miközben jól megalázza,azt rögtön meg is magyarázza, és mindenkinek elmondja, sőt,ahogy tudja bizonygatja hisz' magában nem tarthatja, hogy lám csak lám, az a másik, ostobább ,mint ahogy látszik,s el kell neki mondani,hogy mit, hogyan kéne gondolni,de a valódi gondolkodás "győzteseknek"nagy kihívás,s mivel ezt ő is tudja, kétségbeesve tagadja, ahogy tudja rejtegeti, mert ciki lenne beismerni, de aki odanéz látja, sőt, egyértelmű számára, hogy "hősünk" ezt csak azért teszi, mert felül akar kerekedni, mert az a kényszer képzete, hogy felül kell kerekednie, s ameddig ez nem sikerül, retteg,hogy tán megsemmisül.

Olyan országban szeretnék élni, ahol ilyesmi szóba sem kerül. Hiszen az emberek tudnak beszélni. Nem ordítozni,és kioktatni sőt, ha csak lehet, megváltoztatni vagy ha ez nem is sikerül, akkor csak úgy kéretlenül ezernyi tanácsot adni. Egyszerűen beszélgetni, és legtöbbször csak élvezni. Felszabadultan csevegni. Máskor, ha arra van szükség, ha az az igazi segítség,tudnak higgadtan érvelni, vagy csendben is tudnak lenni.Tudnak, s nem is restek megtenni, mert utálnak ítélkezni, s mert tisztában vannak vele,hogy annak semmi értelme, hogy a lelkük összes dühét, frusztrációját,félelmét ítéletbe csomagolva, öntsék a másik nyakába, vagy, hogy kommentnek álcázva írják a Facebook falára.

Olyan országban szeretnék élni, ahol mindenki hisz abban, hogy saját véleményéhez minden embernek joga van, ahol mindez alapszabály, és mint ilyen, azzal is jár, hogy mindenki belsővé teszi, és senkit nem kell meggyőzni, hogy érdemes betartani.

Olyan országban szeretnék élni, ahol ok nélkül senki sem azt kérdi meg első reflexből hirtelen, amint találkozik velem, és esetleg,észreveszi, hogy más lehet a véleményem mint ami jól esik neki, hogy miért vagyok "agymosott" csak azért, mert mást gondolok valamiről mint ahogyan, ő elképzelte magában.

Olyan országban szeretnék élni, ahol a pocskondiázás nem trendi, és azt sem vitatja senki, hogy bármiről bármit gondolunk, ha tényleg őszinték vagyunk, s valami jobbat akarunk, megteremtődik a jogunk, hogy magunk körül körbenézve, ne csak otthonról morogjunk, hogy ez,meg az sem működik, mert "fölülről" tönkreteszik, de amikor van rá módunk, ha van plusz kapacitásunk, magunk is elgondolkodjunk, hogy mi, hogyan működhetne, hogyan kéne működnie, vagy ha éppen akarunk,mert van egy jó gondolatunk, melynek követei vagyunk, amit megvalósíthatunk, beszálljunk a közéletbe.

Olyan országban szeretnék élni ahol az is nyilvánvaló, hogy a közélet nem "homokozó" és ,hogy ,aki részt vesz benne, érettebbnek kell lennie, mint egy hisztis óvodásnak, aki nem adja oda másnak azt ,amivel éppen játszik, s ha mégis oda kell adnia, oly' erővel vágja oda, hogy azon nyomban eltörik. Ha viszont neki az tetszik,amivel a másik játszik, azzal bizony nem törődik,hogy csak úgy elvenni nem illik, sőt addig fog hisztizni, s vörös fejjel földhöz verni, gondolkodás nélkül magát, míg ehhez közönséget lát.Sokkal inkább felnőtt "játék", melyben igazán nagy a tét. De ha a szabályokat betartva a közös célja fókuszálva, magunk köré is pillantva, s ha a helyzet úgy kívánja az előnyt néha másnak adva, "kicsit" higgadtabban játszunk, meglehet, hogy "csodát"látunk, működni fog az országunk. Száz szónak is egy a vége, oly országban élnék végre, ahol mindez axióma, 'mit nincs 'ki kétségbe vonna, és van még pár alaptétel, amit senki sem rúgna fel, hisz', abban biztosak vagyunk ,hogy bárkire is szavaztunk, jó gulyáslevest csinálni, túróból rudit formálni, magyar narancson ironizálni a strandon lángost zabálni, de a lángos tetejére otthoni szalonnát vágni, szakadt strandpapucsban járni közben az értékeinket törölközővel "megóvni", majd nagyon felháborodni ha valaki el meri lopni ,az űrbe Farkast engedni, s később Kapun át feljutni, vagy

Örkényt,Rejtőt olvasni,s rajtuk bőszen mosolyogni, Rubik kockát kirakni,s míg kész nincs, abba se hagyni, Szoboszlainak drukkolni, s Biros Péter bal kezével,hálószaggató gólt dobni , Kodályt, Kurtágot hallgatni, Mézga Gézán jót kuncogni , majd nyaraláskor a szállodából minden vackot elhozni, mindent ami ingyen van, és teljesen haszontalan, s ha kell, a balatonból is a legnagyobb hekket "kifogni",és ezt,addig bizonygatni, míg mindenki el nem hiszi. A gömböcöt megalkotni, mRNS-sel "legózni", vagy pár attosecundum alatt a "lusta" elektronokat alaposan megfuttatni, s ezzel valami igazi nagy újdonságot mutatni a nagyvilágnak, valami olyasmit, amit sokan már régóta vártak, és már rég azt latolgatták, hogy vajon hogyan használhatnák Ki gyógyításra, ki gyógyulásra, megint mások valami gyökeresen másra. Romhányival "rímet hányni" , a teve fohászát mantrázni, Kántor Péterrel jelentést tenni, vagy Dsida Jenővel énekelni zengő húsvéti éneket, az üres sziklasír mellett igazán csak mi tudunk. .Ez a mi "kötőanyagunk" . Ettől vagyunk, akik vagyunk.

Olyan országban szeretnék élni, 'hol, azon nem vitatkozunk, hogy ezzel nem "magyarkodunk" és semmiképpen nem vagyunk sem többek se kevesebbek másoknál. Bárki bármit is kiabál. "Csak szimplán" összetartozunk. Egy nemzet részei vagyunk. közös kultúr kód rendszerben élünk és gondolkodunk. S,ha mindent jól dekódolunk,tán egymás mellett ott lenni, és egymásnak segíteni "kicsivel" könnyebben tudunk.